A megvilágításmérő használata

A megvilágításmérő használata

 

Megvilágításmérő, azaz elterjedtebben fénymérő, sokféle létezik. Érdemes tudni, hogy a fénymérő a luxmétert jelenti, mely a beeső megvilágítottságot méri és jelzi ki luxban. A megvilágításmérő gyűjtőnév. Az olyan műszereket hívjuk így, melyek fotográfiai vagy filmfelvételi értékekben jelzik ki a megvilágítottságot. Tehát fényértékben, vagy fényrekesz-záridő párosban, vagy fényrekesz-képfrekvencia párosban. A gyakorlatban azonban a kétféle műszer mérési metodikájában alig van különbség, illetve a megvilágításmérők egy részét vakufénymérőnek,  profi verzióit pedig spotméternek nevezzük. Ennek okán magam sem gondolom azt, hogy a fénymérő elnevezés hibásságán érdemes vitatkozni. Tudni persze érdemes a fentebb leírtakat.

ZONE_Kenko_meters

A kifejezetten profi mérésmódnak számító spotmérés csak gyakorlott fotós kezében ad pontos eredményt, és csak komoly gyakorlattal lehet gyorsan dolgozni az ilyen műszerrel. Manapság egyre divatosabb ugyan kombinált műszert venni (spotméter+beeső fénymérő), de a spotmétert nagyon kevesen használják. Használatáról már írtunk. E helyütt csak annyit említek meg a teljesség kedvéért, hogy az árnyalatátvitel megtervezésére szolgáló műszer, mely a legpontosabb mérési eredményt szolgáltatja. A spotmérésnél azonban pontosan kell ismerni a digitális rendszert, vagy a film és hívó párosát, egyébként nem működik megbízhatóan a mérés. Az átlagamatőr így jobban jár egy olcsóbb, beeső fénymérésre való műszerrel. A hisztogrammos kontrollal együtt pedig alig lehet tévedni.

ZONE_Sekonic_L558_Dualmaster_Sikdiffuzor_allasban

Kezdésnek legyen elem a műszerben, állítsuk be a fényérzékenységet (ISO, ASA, DIN), és ha szűrőt használunk (UV és SKylight kivétel), állítsuk be a szűrőfaktort is. Ez a szűrő expozíciónövelő tényezője, hiszen a szűrő fényt nyel el, fényt tart vissza. A modern, digitális műszereken erre külön beállítási lehetőség van. Ha szűrőt cserélünk, vagy levesszük a szűrőt az objektívről, az új faktort ne felejtsük el beállítani. Be kell még állítanunk az üzemmódokat: vakufény szinkronzsinórral, vakufény szinkronzsinór nélkül, folyamatos fény záridőelőválasztással, folyamatos fény fényrekeszelőválasztással, folyamatos fény fényértékben (EV, „Exposure Value”). A záridők általában egész értékben állíthatók be a digitális műszereken, míg a fényrekeszt tört fényértékben 0.1-nyi fokozatban írják ki a műszerek. Kezdjünk folyamatos fénnyel és állítsunk be egy záridőt a záridőelőválasztáshoz.

ZONE_Gossen_Starlite_2

A klasszikus fénymérő mérőcellája önmagában is használható. Ilyenkor nem borítja a cella felületét fehér műanyagból készült diffúzor. A mérési módszer egyszerű: a fényképezőgép mellől mérünk, és a felvételünk tárgyát megcélozzuk a fénymérővel. A „mérés” gombot lenyomva a műszer kijelzi a záridő és fényrekesz párokat, melyek közül szabadon választhatunk a témának megfelelően. Vigyázat! Ez a mérésmódszer az esetek kb. 85%-ában megbízható. A túl sötét témákat világosabbra, a túl fehér témákat sötétebbre fogjuk így exponálni. Némi gyakorlattal korrigálhatjuk a műszer által kiírt értékeket. A világos témáknál (menyasszony a fehér háttér előtt) többet kell exponálni, tehát vagy a fényrekeszen nyissunk, vagy a záridő legyen hosszabb. A sötét témáknál viszont (néger bányász az alagútban) kevesebbet kell exponálni, azaz rövidebb záridővel, vagy kisebb fényrekesszel fényképezzünk. Az eltérés, azaz a korrekció mértéke persze kérdéses. A gyakorlatban +/-2 fényértéknyi korrekciót lehet beállítani az automata fényképezőgépeken. Ez nagyjából irányadó a menyasszony és a néger bányász esetén. Ha nem ennyire extrém világos vagy sötét a téma, akkor kevesebbet kell korrigálni. A digitális Gossen megvilágításmérők nagyobb része képes arra, hogy a „mérés” gomb hosszan tartó lenyomásával és a műszer mozgatásával a kontrasztot megmérje. A kontraszt kijelzése csak az analóg skálán történik. Ehhez a méréshez jól körbe kell mozgatni a műszert a képtérben. De megéri így dolgozni, mert a szélső értékek átlagát exponálva a képek kb. 95%-a helyesen lesz exponálva. A maradék 5% is kisebb szórást fog mutatni, ha az egyszerűbb mérésmóddal hasonlítjuk össze.

ZONE_Sekonic_L558_nagy_felgombdiffuzor

A cellát diffúzorral is lefedhetjük. A diffúzor fehér műanyag idom, mely a fény egy részét elnyeli. Alakja nagyon fontos! Létezik síkdiffúzor, kicsi és nagy félgömbdiffúzor. Mindegyik más mérésmódra alkalmas, abban azonban megegyeznek, hogy a mérésmódszert megváltoztatják. A diffúzorral szerelt fénymérővel a tárgy mellől a fényforrás felé fordulva mérünk, ritkábban a tárgy mellől a fényképezőgép felé.

ZONE_Gossen_Digisky_black_2

A síkdiffúzor volt a legelső diffúzortípus történetileg. A folyamatos fény korában, a vakutechnika előtt használták sokat. Mára már alárendeltebb a szerepe, de igen hasznos még mindig! Ez annyira így van, hogy a Sekonic fénymérők nagy félgömbdiffúzorát a foglalatában be lehet süllyeszteni, és így az átalakul - hatását tekintve - síkdiffúzorrá. A síkdiffúzor tájékoztat legpontosabban arról, hogy az expozíciót meghatározó főfényhez milyen expozíció tartozik, illetve a többi lámpánk mennyi fényt ad. A használat módja a következő: a síkdiffúzoros mérőcellát a fényforrás irányába fordítjuk, a „mérés” gombot lenyomjuk és folyamatosan nyomva tartjuk. Majd a fénymérőt finoman addig mozgatjuk és forgatjuk, míg a legnagyobb kitérést, azaz a legkisebb fényrekeszt mutatja. Az így kapott legkisebb fényrekesz az, amely az előre választott záridőhöz tartozik. Természetesen a főfényt mérjük így, mert a főfényhez kell az expozíciót meghatározni. A derítő és díszítőfényeket is így mérjük síkdiffúzorral, és a főfénynél mért értékekhez hasonlítva változtathatunk, ha nem vagyunk elégedettek a mért értékekkel, illetve a szervesen hozzájuk tartozó látvánnyal.

ZONE_Gossen_Digiflash

A síkdiffúzort kiterjedten alkalmazzák a videó és filmtechnikában, a TV stúdiókban és a színházi világosítók munkájában. Nagyon jó szolgálatot tesz akkor, ha tájképfelvételezésnél, makrofotónál a nap a főfény, azaz a napra mérve állapítjuk meg az expozíciót. Reprodukciós világítás homogenitását is síkdiffúzorral illik kimérni. Sajnos a villanófény-technikában használhatatlan a mérésmódszer, mert „igen sokat kell villogni” a műszer maximális kitérésének megállapításához. Ez nem életszerű, így kutatás indult arra, hogy milyen alakú diffúzorral lehet egy méréssel összegezni a tér nagy részéből érkező fénysugarakat. Sokféle, még kúp vagy csonkagúla alakú idommal is próbálkoztak. A gyakorlatban leginkább a félgömb forma vált be legjobban. A kutatások arra is rávilágítottak, hogy a 30 mm-es átmérő jelentősen más karakterisztikával mér, mint a kisebb, 12 mm-es.

A 30 mm-es félgömbdiffúzorra jellemző a cosinus-korrigáltság. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a nagy félgömbdiffúzor a tér teljes félgömbjéből érkező fénysugarakat összegzi. A mérés vele egyszerű, mert a tárgy mellől, a fényképezőgép felé fordított diffúzorral kell mérni. A cosinus-korrigáltság miatt a nagy félgömbdiffúzor a főfényt és a derítőfényt is egyszerre méri ilyenkor, de a gyakorlatban ez nem baj, hiszen például makrofényképezésnél az eget is beleméri az expozícióba, ami persze szintén világít. Műteremben pedig a fehér vagy a fekete háttérből és padlóból adódó különbségeket is figyelembe veszi. Kényelmes így dolgozni, de tudjunk róla, hogy ha a világítás kontrasztja túl nagy, nem ad pontos adatot a nagy félgömbdiffúzor. Ha pedig a főfény felé mérünk vele, a hajfényt is beleméri az expozícióba, ami alulexpozícióhoz vezet. Ilyenkor a fentebb említet síkdiffúzort kell használnunk.

Láttuk, hogy a nagy félgömbdiffúzor sem alkalmas mindenre. Inkább az átlagos világítások gyors expozíciómeghatározó műszere, illetve a vakufénymérés kiváló eszköze a műteremben. Ha azonban vakufény mérésére vagyunk kárhoztatva, de a cosinus-korrigáltság, azaz a nagy félgömbdiffúzor összegző hatása problémákat okoz, akkor jó, ha van kis félgömbdiffúzorunk. A 12 mm-es félgömb kicsi,  nagyjából 25°-os mérőkúppal bír. Ezért nem annyira irányérzékeny, mint a síkdiffúzor. Esetleg nem mér pontosan, maximálisan ⅓ fényértéknyivel kevesebb fényt mér, ha síkdiffúzor helyett alkalmazzuk. Ugyanakkor nem összegzi a tér majd minden irányából érkező sugarakat, így a vakulámpák is egyesével, lámpánként 3-4 villantással kimérhetők. A síkdiffúzorhoz hasonlóan a maximális kitérést-legkisebb fényrekeszt kell az expozíció megállapításához alapul venni. Folyamatos fénynél és vakufénynél egyaránt. A maximálisan ⅓ fényértéknyi eltérést arra használhatjuk, hogy tudatosan ⅓ fényértéket zárunk a fényrekeszen a műteremben (folyamatos fénynél és vakufénynél is) a főfényre mért értékhez képest. A színes dia és a digitális szenzor ugyanis a csúcsfények kiégésére érzékeny. Ezzel a trükkel biztosítjuk azt, hogy ne csússzanak ki a világos felületek. A soft-box-ok és ernyők lágy világítása mellett az árnyékok átrajzoltsága nem fog gondot okozni. Kemény, foltszerű, vagy foltos világításhoz viszont mindenképpen tanuljuk meg a spotméter használatát.

ZONE_Hisztogramok_alulexp_joexp_tulexp

A hisztogrammos kontrollról soha ne feletkezzünk meg! Jó labor esetén a filmanyagokkal nincs baj, mert azokhoz kalibrálják a megvilágításmérőket. A digitális technika azonban trükkös! Nem a sötét részletek átrajzoltságából állapítják meg a fényérzékenységet, mint a filmeknél, hanem a csúcsfényekből. Azt fogjuk tehát tapasztalni, hogy a digigépet ISO 100/21°-ra állítva folyamatos fényben sem lesz pontosan ISO 100/21° a fényérzékenység és villanófénynél sem. Nem kell kétségbe esni és méregdrága kalibráló kütyüket venni. A helyzet egyszerű: úgy korrigáljuk az expozíciót, hogy a hisztogramm jobbra ne csússzon ki, illetve a kijelzőn ne jelezze villogás a kiégést! Így a világos képrészletekkel nem lesz bajunk, az árnyékok pedig jól kezelhetők maradnak. Különösen akkor, ha RAW-ban dolgozunk. Az árnyékok kezelése pedig egyébként sem nehéz, mert az olcsó és nagyon hasznos derítőlapot pontosan erre találták ki. A derítőlap vakuműteremben is jó szolgálatot tesz, és további fényforrásként funkcionál.

 

Török György

műszaki és reklámfotográfus

ZONE_Broncolor_FCM_kis_felgombdiffuzor