Voigtländer Vitomatic Ia

40 év történelem és megalkuvás nélküli minőség. Elsőrangú objektív és kompromisszumot nem ismerő gyártó. Bár egy egyszerű, keresős kameráról van szó, mégis csodálatos érzés kézben tartani és fotózni vele.

1939-ben összecsukható harmonikásként kezdi pályáját a Vito fantázianév. 1954-ig három típust és az első típus két változatát vásárolják és használják a fotósok. 1954-ben egy igazi klasszikus, a Voigtländer Vito B kerül a piacra, melyet hosszú ideig gyártanak és csak a rigid Kodak Retina típusok múlnak felül sikerességben és persze az objektívek cserélhetőségében (Retina III modellek). A Vito ugyanis a márkanév élettartama alatt beépített objektíves marad. A Voigtländer Vito B a Vitoret, Vitrona és Vitomatic sorozatok tervezésekor az alaptípus szerepét játszotta, így ezek a gépek is a Vito családfához tartoznak.

A Vito család sosem volt automatikával felszerelve, bár több fénymérős típus is készült az évek folyamán. Ide tartozik az első, beépített vakus „kompaktgép” is, a Vitrona (1964), melynek csak örökvakuja fért el a kompakt, kisméretű Vito B házban. Külön markolat tartozott hozzá, melyben az elemeket helyezték el a konstruktőrök. A Vitoret sorozat az olcsó változat volt, egyszerűbb, háromlencsés objektívekkel és egyszerűbb zárakkal. Közéjük volt pozícionálva a Vitomatic sorozat, mely félautomata vagy automata működésű volt. A Voigtländer a II. világháborút követően igazából a kisfilmes, precíziós finommechanikát és objektíveket alkalmazó típusokkal írta be magát a fotótörténetbe. Így érdemes nemcsak ezeket a gépeket keresni, hanem a központizáras, tükörreflexes gépek háza táján is szétnézni a Voigtländer Bessamatic is illusztris képviselője a kisfilmes kameráknak.

A Vitomatic I 1958-ben jelent meg. Objektívje a rajzáról világhíres Color-Skopar F2.8/50 mm. Ez az objektív még nem tartalmaz lantán-koronaüvegeket. Az új típusú üvegeket alkalmazó és nagyobb teljesítményű objektívet a Voigtländer Color-Skopar-X-nek nevezi. A régebbi Colo-Skopar is igen értékes objektív, hiszen nagyobb gyújtótávolsággal még műszaki gépekhez is készült. Elődje pedig a színi hibákra még kisebb mértékben javított Skopar volt, egy háború előtti körültekintő tervezés végeredménye.  Az Vitomatic I fénymérője már össze volt kapcsolva a zársebesség és fényrekeszállítással, de a rendszer félautomatikus volt, ugyanis a keresőben nem látszott a fénymérő mutatója és a gép nem állította be maga a helyes expozíciót. A jelegyeztetés a gép fedelén elhelyezett ablakban történt meg. Az 1960-as Vitomatic Ia annyiban különbözik elődjétől, hogy a fénymérő mutatója látszik a van Albada rendszerű keresőben.  Az 1965-ös Ib típusnál pedig már csak a keresőben látjuk a fénymérő mutatóját és az utánállító mutatót.

A gépek keresője nagyméretű, jól értékelhető képet ad. Benne keretjelek tájékoztatnak a parallaxis-korrekcióról. Komoly rigiditásról árulkodik a vakupapucs, a zárkioldógomb és a süllyeszthető filmvisszacscavaró gomb. Ennek közepén találjuk a filmtípus emlékeztető skálát. A filmérzékenység emlékeztetésére nincs szükség, hiszen filmbefűzés után azt a fénymérőn kötelező beállítani. Ezt az objektív alján tehetjük meg, míg a beállított filmérzékenységet egy ablak mögött látjuk. Így biztosan nem fogjuk véletlenül elállítani.

A Prontor SLK zár önkioldóval és vakuszinkronnal fel van szerelve. A szinkronizáció örökvakuhoz („X”) és egyesvakuhoz („M”) beállítható a kombinált előgyújtásállító karral. A záridők sora teljes: B, illetve 1 s - 1/300 s. A hosszú idők használatához a kioldózsinór csatlakozást a kioldógombban találjuk meg.  A záridő és rekeszskála jól látható, velük együtt könnyen áttekinthető a távolságállítás és a mélységélesség alakulása. A legnagyobb rekesznyílások használatához érdemes pontosan mérni a távolságot, mert a becslés nem lesz feltétlenül elég. A fényrekeszen F2.8-F22 között állíthatjuk be a kívánt nyílást.

A gép érdekessége a hihetetlenül robosztus kivitel, mely kifinomultsággal párosul. Itt nemcsak a süllyeszthető filmvisszacsavaró gombra gondolok, hanem a gép tömegére, mely komoly mennyiségű fémet sejtet, Ezt a robosztus vázat igazi disznóbőr tok védi, így tényleg „elnyűhetetlen”. A gépnek egyszerű és megfelelően méretezett minden, a felvételkészítést szolgáló szerkezete, ami hosszú élettartamot jósol. Ugyanakkor a kereső meglepően nagy, 2-3x nagyobb felületű az ebben az időben megszokott mérethez képest. A fénymérőt vastag fémtok védi a gépváz tetején és egyetlen, hajlított acéllemez a gyorsfelhúzó kar.

A hátlap kinyílik, míg a fenéklap lenyílik, ami a filmtöltést és a gép belsejének tisztántartását elősegíti. Tulajdonképpen a Vito család ötvözi a nyitható hátlap és a levehető fenéklap előnyeit, azok hátrányai nélkül. Ráadásul a hátlapzáró retesz biztonsági záras. Persze mindezekért a kifinomult jellemzőkért magas előállítási és végfelhasználói árat kell fizetni, amely végül a Voigtländer művek üzleti sikereit egyre inkább gátolta, majd a gyár meg is szűnt a ‚60-as évek legvégén. Érdemes még egy pillantást vetni a filmnyomólapra és a filmvezető sínre: minőség minden részletben. Sajnos az igénytelenség és az olcsózás, azaz az olcsó, eldobható termékek iránti világméretű igény tönkretette azokat a termékeket, itt: fényképezőgépeket, melyek egy egész életre szóltak. Mi még örökölhettünk nagyapáinktól Voigtländer Vitomaticot, tőlünk már nem fognak örökölni az unokák semmit. Az igazi finommechanikát tönkretette az elektronika…

A Voigtländer Vitomatic további modelljei II-es és III-as voltak. A II-es egyidőben jelent meg az I-essel, tőle csak a beépített távmérő különbözteti meg. 1959-ben a Vitomatic IIa követi komolyabb Prontor SLK zárral, melynek legrövidebb zárideje 1/500 s. Később az ugyancsak híres Voigtländer Ultron F2/50 mm-es objektívvel is árulják. A Vitomatic IIb viszont visszalépés, mert a távmérőt leszámítva a Vitomatic Ib-vel egyezik meg. Ezt a gépet Ultron objektívvel felszerelve 1965-től, mint Vitomatic III árusítják. Igen értékes gépről van szó, ha tehát valahol eladásra kínálják, ne habozzunk! Sajnos csak kevés Vitomatic készült Ultron objektívvel, pedig ezek a típusok kiváló szürkületi és éjszakai gépei az autonóm riportereknek.

A Vitomatic minden típusának éles, jó rajzú az objektívje és szerkezete szinte elnyűhetetlen. A leggyengébb alkatrészük a Prontor zár, de ritkán találunk javíthatatan példányt. A zárak tisztítás után életre kelnek, hiszen ne feledjük: 40-50 éves gépekről beszélhetünk. Mindenkinek ajánlom őket, aki a kisfilmes fotózás örömeibe bele szeretne kóstolni. A jó filmet és jó labort, no meg a jó szkennert vagy nagyítógépet meghálálják a gépek! A szép állapotú Voigtländer Vitomatic-ot a Magyar fotográfiai múzeumtól kaptuk kölcsön, amit ezúton is köszönünk. www.fotomuzeum.hu

Török György

fotográfus