Zenit - kisfilmes, mechanikus, orosz tükörreflexgépek

Egy nagy ország óriási belső felvevőpiacára gyártott, egyszerű, teljesen mechanikus és már a megjelenésekor elavult gépcsalád. Ugyanakkor megbízhatósága és öntömege közmondásos. Magyar fotósok ezrei nőttek fel rajta. A Leica a dédapja. Mi rejlik  a mítoszok mögött és a gépváz borítása alatt? Kezdjük az elején:

1932-ben a sztálini Szovjetunió megveszi a Leica IIc gyártásának jogát. Nem tévedés, semmiféle koppintásról nincs szó! Adásvételi szerződés, és a Szovjetunió legálisan gyártja a FED (betűszó, tehát minden betűje nagy!) és Zorkij gépek első, számjelzés nélküli típusait. Távmérő, cserélhető objektív, vakuszinkron nélküli redőnyzár (1/20 s - 1/500 s) és alulról tölthető gépváz jellemzi ezeket a fényképezőgépeket. Az objektív Industar 10-es nevet viseli, süllyeszthető, F3.5/50 mm-es, akárcsak az eredeti Leitz Elmar. A gyújtótávolság foglalatra gravírozott értéke csak névleges, az optikai padon kollimátorral mérhető valós érték 52.4 mm, ami azonnal arra utal, hogy a licensz az objektív gyártására is vonatkozott. Ez is teljesen igaz és a háború után Industar 22, majd 50-es jelzéssel már külön úton, szovjet optikai dizájnerek és optikai üvegek segítségével fejlődik tovább. Általánosan igaz egyébként, hogy az Industar nevű orosz objektívek Zeiss Tessar típusú lencsék.

1941 és 1945 között semmiféle nyomát nem találjuk tükörreflexgép gyártásának a Szovjetunióban. A Nagy Honvédő Háború alatt a FED és Zorkij gépek első típusait gyártják a Vörös Hadsereg haditudósítóinak. Ilyen géppel készül a berlini zászlókitűzésről is a felvétel. A háború utáni átmeneti időszakban hadisarcként sokféle fényképezőgép gyártósora a Szovjetunióba kerül (például Kiev-Contax), de tükörreflexgép gyártására alkalmas tervekkel és gépekkel nem szerelkezik fel az ország. A tükörreflexgépek gyártása ugyanis az akkor szerveződő KGST keretein belül Keletnémetországban marad (Contax, Pentacon, Praktina, Praktica, Praktisix, Pentaconsix, Exakta, Exa). A Szovjetunió belső piaca azonban egyszerűbb kivitelű gépekkel is megelégszik, így a szovjet konstruktőrök a FED és Zorkij típusokat veszik a tervezés alapjául. A vázat tükörházzal egészítik ki, elhagyják a távmérőt és még az objektívfoglalat is marad a Leitz örökség: M39x1 mm. Ebben az időben ugyanis még nem szabványos az M42x1 mm-es Praktica/Pentax menetes objektívfoglalat. Ilyen formában lát napvilágot 1952-ben a Zenit, vagy Zenith, ahogyan a nyugati piacra szánt vázakat gravírozzák. A gép a kezdetektől fogva pentaprizmával és kollektív lencsével rendelkezik. Rekeszmozgató mechanizmussal nincs felszerelve. Objektívje az Intustar 50-es (F3.5/50 mm), mely a Zorkij gépekhez is készül. Ennek a típusnak a szinkronizált változata a Zenit C, melyen az egyesvakukörtékhez az előgyújtás 0-25 ms között beállítható. A gépeknek igen egyszerű a szerkezete, mégis üzembiztosan működnek. Több forrás is hitetlenkedve említi, hogy a tükör felhúzását mindössze egyetlen zsinór végzi…

Az alaptípust a Zenit 3-as, majd a zenit 3M követte. Gyorsfelhúzókar, önkioldó és beépített vakuszinkron jellemzi a gépet. A záridők sora a szabványos 1/30 s - 1/500 s. A szinkronidő: 1/30 s. A gépek hátfala immáron nyitható, így egyszerűbb a filmtöltés. Az alapobjektívek sora bővült és a legtöbb Zenit 3-as a kitűnő rajzú, a későbbiekben többször is újraszámolt Helios 44-es objektívvel került forgalomba. Ennek az objektívnek a gyártási jogát a Szovjetunió hadisarcként szerezte meg, ugyanis az F2/58 mm-es ojektív felépítése és teljesítménye hajszálra megegyezik a háború előtti Zeiss Biotar paramétereivel. A vázban még nem találunk rekeszmozgató mechanizmust, de a Helios 44-es már ütközős rekesszel van felszerelve. Felhívom a figyelmet arra is, hogy fotózási céllal jobb Helios objektíves vázat választani, mert az Industar 50-es az óriási gyártási volumen miatt semmiféle minőségellenőrzésen nem esett át! Rajza a kitűnő és a katasztrófa között változhat, míg a Helios 44 minden jó állapotú darabja kiválóan rajzol. A Zenit 4, 5 és 6-os típus központi záras, koruk idején előrehaladott típusok voltak: cserélhető kereső, filmtovábbító elektromotor, félautomata megvilágításmérés és az első orosz zoomobjektív, a Rubin 1-es. A szóban forgó családhoz azonban csak névleg tartoznak, így itt nem tárgyalom őket. Ebben az időben a teljes Zenit objektívsor a következő volt:

Mir 1-es, hatlencsés nagylátószögű objektív: F2.8/37 mm. Jó rajzú, kitűnő élességű, de kis kontraszttal rajzoló objektív, ami azért nagylátószögnél általában jól jön. Helios 40-es portréobjektív F1.5/85 mm, Tair 11-es közepes teleobjektív: F2.8/133 mm. Ezek az objektívek ütközős rekesszel készültek. További három tele egészíti ki a sort, a Tair 3-as: F4.5/300 mm normál fényrekesszel, illetve a két MTO tükörobjektív - MTO 500: 8/500 mm és MTO-1000: 10/1000 mm. Utóbbiak világhíresek jó és éles képükről, ami nem meglepő, hiszen a fizikus-csillagász Maksutov miatt az oroszok gyártották a világ legjobb tükörobjektívjeit. Nem mese, azaz igaz az, hogy a japán tükörobjektívekben is orosz tükrök voltak. A Maksutov objektíveket egyébként ma is lehet kapni és ideálisak alacsony áruk miatt fotóamatőröknek, vagy olyan profi fotósoknak, akiknek ritkán van extrém hosszú gyujtótávolságú teleobjektívre szükségük.

A ’60-as évek első harmada felé a vásárlói nyomás az M42-es Praktica/Pentax menet felé orientálta a gyártókat. A Kraszogorszk Mehanícseszkij Zavod (KMZ) így a következő Zenit modellt ezzel szerelte fel és máig is ezzel a csatlakozással gyártja a menetes Zeniteket. A Zenit-B jelentősen újratervezett kamera volt, szerkezeti felépítését tekintve. Szeléncellás fénymérővel szerelt változata a Zenit-E. A természetfotósoknak és a KGB fotósainak pedig fotópuskával is „kedveskedett” a KMZ. A „Zenith Photo Sniper” fém szettáskába csomagolt, félautomata beugrórekesszel és markolatos élességállítással felszerelt Zenit-E (vagyis Zenit-ESZ), melynek az exponálógombját a második markolattal is lehetett helyettesíteni. Ez a felszerelés később Zenit EM, majd Zenit 11s típussal és automata beugrórekesszel folytatta életútját. Nagyon sok magyar természetfotós veterán dolgozott a szocialista években ilyen felszereléssel. A Zenit-E váz sikere óriási volt, milliónyit adtak el belőle világszerte. A Zenit-E váz továbbfejlesztése - mely csak az automata rekeszműködtetés beépítését jelentette - a Zenit EM és ET. Ezekkel a típusokkal pontosan az automata beugrórekesz miatt jóval könnyebb fényképezni, azaz rendszeres fotózáshoz inkább megfelelnek, mint a régebbi típusok.

A Zenit TTL már a hetvenes évek gyermeke. Ismét áttervezték szerkezetét, így még megbízhatóbb, mint korábbi társai. Nincs már a vakuszinkronhoz előgyújtás rajta, de sebaj, mert az örökvillanó egyre jobban terjed és annak nincsen előgyújtása. Ugyanakkor az időállító gomb kezelése egyszerűbb, mert nem fordul el zárműködés közben és egyben nagyobb is, azaz könnyebb megfogni. A filmvisszacsavarás kioldógombját egyesítették az exponálógombbal és a korábbi, igen nehezen kezelhető filmvisszacsavaró gomb helyett kihajtható karral lehet a fotóanyagot a kazettábba visszatekercselni. A fénymérés már TTL rendszerű, sajnos azonban ez a leggyengébb része a kamerának, mert mára már csak kevésnek jó a fénymérője. Ettől eltekintve: jól használható a fényképezőgép és máig is ez a szerkezeti felépítés jellemzi a legújabb típusokat: 12xp, 122. A 11s csak fénymérőjében képez kivételt, ugyanis a Zenit-E-hez és EM-hez hasonlóan szeléncellás fénymérőt találunk rajta. Az objektívsor is kibővült, hiszen van halszemobjektív: MC Zenitar 16 M: F2.8/16 mm, érthetetlen okból az F4/135 mm-es Jupiter 11A normál fényrekeszes, míg zoomobjektív is van a kínálatban Gránit néven: F4.5/80-200 mm. A szovjet belső piacon azonban értelemszerűen ennél többféle objektív is kapható, ami a piac felvevőkészsége miatt nem kerül a határokon kívülre.

Mi igaz a Zenitek elnyűhetetlenségéről? Hiszen közmondásosan még az ablakot is be lehet vele törni. Be hát, hiszen a szovjet tervezőknek nem az anyagellátás mennyiségével, hanem minőségével kell megkűzdeniük. Így inkább mindent nagyobbra és vastagabbra méreteznek, hogy silányabb fém esetén se legyen törés a rendeltetésszerű használat közben. Ennek megfelelően a gépek nehezek és nehezen lehet elnyűni őket. Ez azonban legalább annyira köszönhető egyszerű szerkezetüknek, mint a túlméretezett alkatrészeknek. Sajnos igaz, hogy a prizmák és tükrök foncsorozása hamar vakul. Egyes vázak pedig alkalomszerűen azért elromlanak. Amilyen olcsók azonban a Zenit gépek, néha egyszerűbb és olcsóbb egy másikat venni helyettük, mint javíttatni őket. (Alkatrészként azért érdemes eltenni az elromlott vázakat.) Kivitelük egyébként sem a precízség mintapéldánya, érdemes tudni erről. Az 1/1000 s-ot például csak azért hagyták le a záridőállítóról, mert az 1/500 s-ot is csak nagyon hektikusan képes reprodukálni a zár. Mindenesetre: 1/250 s -s 1/30 s között semmi bajunk sem lesz a gépekkel.

Lehetőleg Zenit-E, illetve B vagy fiatalabb típust válasszunk alkotó munkánkhoz. Élvezzük ki azt a lehetőséget, hogy igen sok és igen olcsón megkapható M42-es objektívhez juthatunk hozzá a bizományik polcairól. Így keveset költve a gépvázra, több marad az objektívekre - ha vékonyabb pénztárcával rendelkezünk. Az M42-es objektívekhez pedig szinte minden modernebb gépvázhoz kapható átalakító gyűrű, azaz a kitűnő rajzú japán és európai M42-es objektíveket digitális gépeinkhez is tudjuk majd használni.

A Zenit EM-et Mórocz Gábor Sándor, a Zenit TTL-t pedig Kiss Szabolcs tanítványomtól-barátomtól kaptam kölcsön, amit ezúton is köszönök számukra.

Török György

fotográfus