Belépés
Werk fotók

Partnerek
Fotosuli-Ajánló
| Rollei 35 |
|
Rollei 35
Egy nagy név, egy fogalom - inci-finci köntösben. 1967-től a ’80-as évek elejéig gyártották. Német technokratizmus, kifinomult kivitelezés, a kompaktság iskolapéldája és kiváló, professzionális munkaeszköz. Mint a Leica, csak éppen jóval kisebb. Fém az egész, műanyag csak mutatóban, ahogyan illik. A Rollei művek, azaz németesen Rolleiwerke, illetve a legtöbb német gyár híres arról, hogy csak azzal foglalkozik, azaz csak azt gyártja és fejleszti, ami a profilja, amihez igazából ért. Szemben a japán fotóipari cégekkel, ahol a „Mi mindenhez értünk!” elv érvényesül, amit brosúráik is hangoztatnak. Ezzel szemben a Rollei büszke arra(!), hogy a Rollei 35 fénymérőit a híres Gossen, objektívjeit a híres Zeiss, zárjait pedig a híres Compur vagy Prontor gyártja. Ettől ugyanis Ő - mármint a Rolleiwerke - nem lesz hiteltelenebb. Éppen ellenkezőleg: vásárlóinak ez biztosítja a legmagasabb színvonalat. Mai korunkban, ha valahol, valakinek egy picit is számít a szaktudás a reklámokkal szemben, érdemes egy pillantást vetnie a Rollei 35-ösökre.
A belépő szintű, egyszerűbb modell ugyan olyan kis méretű, mint jobban felszerelt társai. A Rollei 35 B, C és CL-ben szeléncellás fénymérő kapott helyet, így mindenkor működőképes, mert nem szorul elemre. A fénymérő azonban nincs összekapcsolva sem a záridő, sem a fényrekesz állításával, így az általa szolgáltatott adatokat a fotográfusnak kézzel kell átvinnie a gép kezelőszerveire. A fénymérő azonban mindig velünk van. A gép objektívje F3.5/40 mm-es Zeiss Triotar, mely újra számolt verzió, azaz lantán-koronaüveget találunk benne. Szakmai szemmel nézve az objektív Cooke-triplet elven épül fel, mely a fentebb említett üvegtípussal F3.5 fényerő esetén is kiváló képet rajzol. Sokan elfelejtik ezt, amikor a Triotar szó hallatán elkerekedik a szemük! Persze igaz az, hogy a háború előtti tripletek F4.5-nél már lágyultak a képszéleken, azonban a lantán-koronaüvegekkel a rajz jelentősen javítható volt. A kis Rolli tehát minden rekesznyílásnál tűéles képekkel örvendezteti meg tulajdonosát - saroktól-sarokig. Az F3.5/40 mm -es Triotar F5.6-F8 között adja a legjobb rajzát, mely riportfényképezésnél igen előnyös. A Rollei 35-ös ugyanis az utcai fotósok és fotóriporterek kiváló, mindig kéznél levő professzionális gépe volt. A 40 mm-es gyújtótávolság folytán nincs szükség távmérőre a gép kezeléséhez. Mindössze a távolságot kell jól megbecsülnie a fotósnak és tudnia kell használnia a mélységélességskálát is. A Rollei 35 CL nemcsak olcsóbb objektívet, de olcsóbb zárat is kapott. A Prontor SV ugyanis 1/30 s - 1/500 s közötti időket exponál a „B” időn kívül.
Itt hívom fel a figyelmet arra, hogy a Rollei 35 típusok mindegyikének süllyeszthető az objektívje. Az objektív kezelése azonban figyelmet igényel! A zár szerkezetének egy része, egészen pontosan a mechanikus időképző óraszerkezet, illetve a drágább típusokon a rekeszállító szerkezet is a gépvázban kapott helyet. Ugyanakkor a rekeszlamellák és a zárszektorok a kihúzható tubus elejére szerelt objektívben vannak értelemszerűen elhelyezve. A kettéosztott szerkezeti elemek a zár felhúzott állásában találkozhatnak, így LEEXPONÁLT ZÁRRAL NEM SZABAD az objektívet visszatolni. Ne erőltessük tehát ilyenkor a reteszt, mert a gépet így lehet tönkretenni. Jó módszer az, hogy felhúzott zárral és visszatolt objektívvel hordjuk magunknál munka közben a gépet, míg hosszabb tárolás esetén leexponált zárral és kihúzott objektívvel tesszük el. Az eredeti, műanyag Rollei tok mára már általában szinte megsemmisült, így a kimondottan retro kinézetű, ezáltal divatos gépnek érdemes divatos, esetleg színes, de mindenképpen keményített fedelű övtáskát vásárolni. Ez az objektív védelméről is gondoskodik, hiszen gyakran az objektívsapkája sincs meg a gépeknek. Szerencsére mélyen a foglalatba süllyedő objektívvel látták el a Rollei 35-ösöket a tervezők, így fényellenzőt sem kell használni hozzájuk. Riportnál, szociofotónál ez mindenképpen meggyorsítja munkánkat.
A drágább Rollei 35-ösök F3.5/40 mm-es Tessar vagy Sonnar objektívekkel vannak felszerelve. Az egyébként 1902-ben megjelent Tessar objektív hamar a „fényképezőgépek sasszeme” állandó jelzőt mondhatta magának, így minden rigorózus igényünket ki fogja szolgálni. Márcsak azért is, mert a Tessar is lantán-koronaüvegekre újraszámított formula a kicsiny Rollikban. A Sonnar hasonlóképpen, hiszen híres lencséje a Zeiss-nek. A Sonnar objektíves Rollei 35SE típusok F2.8-as fényerővel készültek és sajnos igen ritka darabok. Készült Rollei 35 fekete kivitelben is - az utcai fotósok kedvence -, sajnos azonban a fekete kivitel is ritkán kerül eladásra. Klasszikusan egy fekete és egy ezüst modellből áll a „bevetési” készlet: az előbbibe nagy érzékenységű fekete-fehér, az utóbbiba pedig közepes érzékenységű színes anyagott illik fűzni. Ez a gyakorlat egyébként a jobbára Nikonnal, kisebb számban Canonnal dolgozó szerkesztőségi fotóriportereknek is napi rítusa volt a ’70-es években.
A jobb objektívek mellett szélesebb határok között beállítható zárat találunk a Rollei 35, 35T, 35TE és 35SE-ben. A Compur zár 1/2 s - 1/500 s között exponál. A fénymérő már CdS cellás, azaz tápáramra szorul, viszont méréshatára szélesebb a szeléncellás típusokhoz képest. A műszer mutatója a gép fedelén elhelyezett ablak alatt látszik. A fényrekesz és záridőállító gombok által egyszerre mozgatott piros mutatót kell fedésbe hozni a műszer mutatójával. Ekkor az expozíció helyes. A fényszegény helyektől eltekintve - tapasztalatom szerint - a fénymérők ma is pontosan működnek. Jellegzetesen Rolleiflex tulajdonság, hogy a gépre felülről tekintve a fényrekesz és záridő leolvasható. Ezt a Rollei 35-ös drágább verzióinál is megtartotta a Rolleiwerke. A kis gép homloklapjára szerelt forgatógombokat ugyanis felülről, a fénymérőre tekintés irányából lehet leolvasni, ahogyan egyébként a távolságbeállítást és a mélységélesség határait is. Ez nem kevés ergonómia és nem kis segítség a gyorsan dolgozó riportfotósnak.
A Rollei 35-ös keresőjét egymás között „rózsaszín álom”-nak nevezzük. Féligáteresztő tükre miatt vöröses képet látunk a keresőben. Emiatt a narancs és vörös szűrők hatását meg lehet ítélni a komponálás közben. Riportfotográfiánál ez nagymértékben meggyorsítja a munkát, hiszen a két leggyakrabban használt szűrőről beszélünk. A keresőben egyébként keretjelek mutatják a parallaxis-korrekciót. A belső keretet 2 m alatt kell a komponáláshoz használni.
Úgy gondolom, hogy ennél kisebb méretbe mindezt már nem lehetne belegyömöszölni. Szerintem minden riporternek kellene legyen legalább egy Rollei 35-öse, hiszen hihetetlen élmény vele fotografálni. Véleményem szerint sokan nem is tudják, hogy igazi „Leica minőség” a Rollei 35 kivitele és objektívje - egy Leica árának töredékéért. Még az objektív is hasonlóan süllyeszthető, ha a klasszikus, 50 mm-es Elmar egyes verzióra gondolunk. Ugyan nem cserélhető az objektívje és nincs távmérője, de van helyette fénymérő a gépben, a távmérő nem létszükséglet az objektív nagy mélységélessége folytán. Ráadásul sokkal, de sokkal kisebb a Rollei 35-ös, mint egy Leica. Minőségben pedig ugyanazt képviseli - eltérő filozófiával. De ne csak filozofáljunk, hanem fényképezzünk is! Mindenféle típusú film befűzhető a Rollei 35-ösökbe: infrafilm, nagyérzékenységű film, éles, finomszemcsés film is. Riporthoz, szociofotóhoz elsősorban fekete-fehér, kisebb mértékben színes negatívokat ajánlok: Ilford HP5+, XP2+, Delta 400 és 3200, Kodak T-Max 400, T-Max 3200, Tri-X, Portra 400 és 800. Klasszikus piktorialista fotózáshoz, képeslap jellegű munkákhoz, zsánerkép jellegű műtermi divat és portréfotográfiához nagyon éles anyagokat: Ilford FP4+, Delta 100, Kodak PlusX, T-Max 100, Kodak E100GX, Fuji Provia 100F. Ezek után már csak egy jó labor és jó szkenner kell… A szép állapotú és folyamatos munkára fogott Rollei 35T-t Nagy Barbara tanítványomtól kaptam kölcsön, amit ezúton köszönök neki.
Török György fotográfus |
Bepillantó







