Az automata expozíció a fénymérés alapján történik. Azonban mielőtt a gép fényt mérne, néhány paramétert érdemes beállítanunk, hiszen a digitális gép egyik legnagyobb előnye, hogy minden felvételünkhöz speciális filmet választhatunk.

Figyelem! Ingyenes tanfolyamunk teljes anyagát csak a regisztrált felhasználók, belépés után olvashatják.

A fényérzékenységről
 
A CMOS szenzorok és CCD-k nem egyformán reagálnak a fényre.
Ugyanez a helyzet a hagyományos filmek esetében is. Az egyik szenzornak kevesebb fény is elég ahhoz, hogy jól exponált képet adjon, míg a másiknak esetleg jelentősen több fényre van szüksége ehhez. Nyilvánvaló, hogy az előbbi képbontó elemnek nagyobb, míg a másiknak kisebb a fényérzékenysége. Ha ez így van, a fényérzékenységet érdemes számszerűsíteni. A hagyományos fotó világából vette át a digitális fényképezés a mérőszámokat, így ha valakinek van kézi fénymérője, azt a digitális fényképezéshez is korlátozás nélkül használhatja. 
A fényérzékenység mérőszáma ma már egységes az egész világon, de két, idősebb fotósok által jól ismert mértékegységből tevődik össze. Az első mérőszám az ASA (American Standard Association, Amerikai Szabványügyi Társaság), a második mérőszám a DIN (Deutsche Industrie Normen, Német Szabványügyi Hivatal). Régebben ezeket láthattuk a filmek dobozán. '90-es évekre a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (International Standard Organization) egységesítette ezt és a 21 DIN-es, azaz 100 ASÁ-s film vagy CCD érzékenységét ISO 100/21° formában kell leírni. tartsuk mi is be mindezt, még akkor is, ha a mai fényképezőgépeken már csak az első mérőszámot látjuk.

A fényérzékenység kiválasztása
 
Mindegyik fényérzékenységnek megvannak a maga előnyei. Az alacsony fényérzékenység (ISO 50/18°- ISO 100/21°) kristálytiszta, tűéles képével tűnik ki. Ilyenkor a CCD a legoptimálisabb erősítéssel dolgozik. Emlékezzünk vissza arra a leckére, amelyik a digitális gépek belső felépítéséről szólt! A blokkvázlaton szerepelt egy analóg erősítő, mely a CCD vagy CMOS szenzor gyenge jelét felerősíti a digitalizálás előtt. Ha az erősítés faktora kicsi, a képen az elektronikus zaj is kicsi marad, ezért szép az alacsony érzékenységen készült fénykép. Elsősorban napsütés és jó fényviszonyok esetén használjuk ezt a beállítást. Használhatjuk olyankor is, amikor nagy rekesznyílással fotózunk, hogy a háttér életlenségéből emelkedjen ki felvételünk témája (ld. következő lecke).
A közepes fényérzékenység (ISO 200/24°) kompromisszum a képminőség és a fotós szabadsága között. Ilyenkor a képminőség alig érzékelhető romlása mellett (kevésbé tiszták a finom részletek) a vaku megnövekvő hatótávolsága és a mozgások fotózásának lehetősége mint előny jelentkezik.
Magas fényérzékenységet (ISO 400/27°) akkor használunk, ha mostoha fényviszonyok között kell mozgást fényképezni, vagy a gyenge világítás atmoszférateremtő hatását szeretnénk vaku nélkül megörökíteni. Ez a járható út akkor is, ha valóban nagy távolságból kell vakuznunk. Ilyenkor Canonunk CMOS érzékelőjének analóg erősítője nagy faktorral dolgozik, ami az elektronikus zajt is felerősíti. A képek emiatt szemcsések, moarésak lesznek. Semmi probléma, ugyanis a kevés fényben az emberi szem sem látja pontosan a részleteket, emiatt a képek csökkent részletrajza nem zavaró. Másfelől a szemcsézet grafikus hatást kelt, ami a szemnek vonzó is lehet. Ne féljünk tehát kísérletezni, hiszen a szemcsés technika a hagyományos fotóban is fotósok százait tette híressé.
Ha ultranagy fényérzékenységet is beállíthatunk Canonunkon (ISO 800/30° - ISO 1600/33°), a szemcsés hatás még kifejezettebb. Ha ez a fényérzékenység nagyfényerejű objektívvel (F1.4-F2, ld. következő lecke) párosul, olyan helyeken is fotózhatunk állvány és vaku nélkül, ahol addig el sem képzeltük volna.
Természetesen a tanulás kezdeti szakaszában, vagy ha a fényérzékenység kiválasztásának gondját a gépre szeretnénk bízni, válasszuk az automata beállítást. Ilyenkor a fényviszonyok és az érzékelt mozgási sebességek függvényében a Digic chip dönt majd helyettünk.

Filmtipusok és beállítások
 
A hagyományos fotográfiában a film kiválasztásakor dől el a fényérzékenység, a színvisszaadás, a látszólagos élesség. (Az előző leckében erről volt szó). Canonunk menüjében festőpaletta ikon jelzi számunkra azt az almenüt, ahol ezeket mind, akár minden felvételünk előtt beállíthatjuk. A normál beállítás mellett választhatunk élénk (Vivid), vagy normál, azaz Neutrális színeket. Ugyancsak beállíthatjuk a vizuális élesítés módját (Low Sharpening vagy Sharpening), de itt választhatunk fekete-fehér felvételezési módot is. Aki szereti a fekete fehér felvételeket, már fotózáskor állítsa át gépét erre az üzemmódra. Később ugyan a számítógépen bármely színes képből készülhet fekete-fehér fotó, azonban az eleve így fényképezett képek árnyalatgazdagsága és élessége jóval nagyobb. Normál felvételezési módhoz, ezt az opciót ki is kapcsolhatjuk. Ilyenkor az átlagos színes filmmel megegyező felvételeket fotózhatunk.

Fénymérési módok
 
Canonunk a folyamatosan változó felvételi tipusokhoz a legmesszebmenőkig képes alkalmazkodni.
Ez annak köszönhető, hogy fénymérése alaphelyzetben kiértékelő, azaz a CMOS szenzorra vetülő kép egyes részleteit is képes fénymérés szempontjából analizálni. Így a kép teljes árnyalatterjedelmét, és a nagyobb foltok elhelyezkedését is képes figyelembe venni az optimális expozíció meghatározása céljából. Az pedig csak hab a tortán, hogy az autofókusz által élesre állított területeket súlyozza a fénymérés átlagának kiszámításakor. Legtöbbször ezt a fénymérési módot használjuk, hiszen szinte bombabiztos végeredményt ad.
Aki régebben tanult fotózni és megszokta az egész képre kiterjedő átlagoló, de a kép közepét súlyozó, ún. középrehangsúlyozott fénymérést, az Canonját nyugodtan átkapcsolhatja erre az üzemmódra. Ilyenkor minden úgy működik, mint egy klasszikus fényképezőgépen, emiatt a néha szükségessé váló expozíciókorrekciót a régi tapasztalatok alapján lehet beállítani.
A spotmérés (magyarul folt, vagy részletmérés) a témának csak piciny felületét veszi figyelembe. Ennek az a haszna, hogy a számunkra legfontosabb képrészletet messziről is megmérhetjük, és expozícióját a környezete nem fogja zavarni. Használatához nagy gyakorlat szükséges, de a digigéppel büntetlenül próbálkozhatunk.

Az expozíciókorrekció
 
A kiértékelő fénymérés az esetek 0.5%-ában téved a statisztikai adatok szerint, a középre hangsúlyozott fénymérés pedig az esetek 15%-ában. A spotmérő tévedése gyakorlott kézben 0%, gyakorlat nélkül pedig szinte 100%, ezért fontos gyakorolni vele. Ha fénymérőnk nem ad helyes végeredményt, az expozíciót korrigálnunk kell. Ez akkor történik meg, ha témánk túl világos (pl. menyasszony világos háttér előtt), vagy túl sötét (gőzmozdony a fűtőházban). Az előbbi esetben a gép alulexponál, azaz menyasszonyunk beszürkül, míg az utóbbi esetben a mozdony feketéje világosodik szürkére. Nem véletlenül: a fénymérő - bármennyire intelligens is - úgy tekint mindenre, mintha az 18%-os fényvisszaverésű szürke lap lenne. Erre hitelesítik ugyanis a gyárban. Ezért ha a fentebb emlegetett extrém szituációkhoz hasonlóba keveredünk, az expozíciót korrigáljuk. a világos témák esetében + (pozitív), sötét témák esetében - (negatív) irányú korrekciót állítsunk be. Mivel a korrekció hatását a színes kijelzőn nyomon követhetjük, hamar megtanulhatjuk kezelni ezt a kezelőszervet.

Török György